Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Róma Porta Metronia nevű városnegyedében született, közel a San Giovanni in Laterano bazilikához, a római püspök székesegyházához. Később két éven keresztül egy másik amatőr együttesben, a Smit Trastevereben focizott, majd innen került első igazi klubbjába, a Lodigianiba. Ez 1986-ban történt és ez volt az első fontos lépése a profi labdarúgás felé, hiszen a Lodigiani már komoly csapatnak számított. Már ekkor egyértelműen látszott tehetsége, mindkét lábbal remekül bánt a labdával, ráadásul mindezt magától értetődő természetességgel tette. Az első itt töltött idényében találkozott Emidio Meronival, aki ekkor a Lodigiani utánpótlásedzője volt. A találkozás meghatározó volt Totti számára, hiszen az edző futballról alkotott képe és elképzelései teljesen megegyeztek Tottiéval.

3 évvel azután, hogy Totti a Lodiginaiba került, a családnak Francesco életében meghatározó következményekkel járó döntést kellett hoznia, ugyanis a Roma és a Lazio is komolyan érdeklődött a fiatal tehetség iránt. De hát nem is volt kérdéses, hogy a Farkasokat választják, így Totti 1989-ben lett az AS Roma igazolt futballistája. Eddig a szülei úgy gondolták, hogy Francesco számára az iskola fontosabb lehet, de amikor kiderült, hogy fiuk egy igazi nagycsapat játékosa lehet, belátták, hogy a labdarúgásban sokkal nagyobb lehetőségei vannak.

A Romában meglehetősen gyorsan haladt a szamárlétrán, az ifjúsági csapattal rögtön az első évben bajnokságot nyert, és az 1991-92-es idényben már a tartalékok között, az ún. Primavera-csapatban találta magát, amellyel később Olasz Kupát nyert. Nem kellett sokat várnia a nagycsapatban való bemutatkozásra sem. Vujadin Boskov, az AS Roma akkori edzője felfigyelt rá az egyik edzőmérkőzésen amit a nagyok a tartalékok ellen vívtak, felhívta az első csapat keretéhez, és 1993. március 28-án, a Brescia elleni mérkőzésen pályára is külde őt a Serie A-ban. Totti ekkor még 17 éves sem volt, de innentől kezdve már folyamatosan a nagycsapat keretéhez tartozott, és időről időre pályára is lépett.

A nagy áttörést az 1994 nyara hozta meg számára. Carlo Mazzone lett a Roma új trénere. Francesco szerint szülein kívül neki köszönheti a legtöbbet, úgy tekintett a szakemberre, mint a második apjára. Ő volt az, aki segített neki felnőni, Totti szavaival „felnyitotta a szemét”. Állandó játéklehetőséget biztosított neki, és hamarosan megszerezte első bajnoki gólját is, az Olimpicóban a Foggia ellen. Bekerült az utánpótlás-válogatottba is, ahol rögtön első meccsén Bulgária ellen gólt lőtt. 1996-ban az U21-válogatottal Európa-bajnokságot nyert, az elődöntőben győztes gólt szerezve Franciaország ellen. Úgy tűnt tehát, hogy nagyszerűen alakul a sorsa. De sajnos nem így lett...

Az első csalódást az okozta számára, hogy bár alapembere volt az olimpiai részvételt kiharcolt utánpótlás-válogatottnak, az ötkarikás játékokra mégsem utazhatott. A Románál közben menesztették Carlo Mazzonét és az új szakvezető az argentin Carlos Bianchi lett. A bajok akkor kezdődtek, amikor Bianchi nem a 20-as vagy a 10-es mezt adta Tottinak, amelyet a játékos szeretett volna, hanem a 17-est. A másik gond az volt, hogy a szakember befejező csatárként számított Tottira, és ebben a pozícióban akarta játszatni, de Francescónak középcsatárként nem nagyon ment a játék, így hamar kikerült a kezdőcsapatból, ráadásul Bianchi még kölcsön is akarta adni a Sampdoriának.

Francesco szerencséjére azonban a csapat az argentin szakember irányításával mindössze a 12. helyen végzett, így a vezetőség menesztette Bianchit és a cseh származású Zdenek Zeman lett a Roma új edzője. Sokan féltették Tottit Zemantól, aki híres volt a kemény edzéseiről, de Francesco megfelelt az elvárásoknak még úgy is, hogy Zeman egy másik pozícióban, a jobb szélen vette számításba, ahol a védekezéssel is kellett törődnie. Ennek ellenére remekül érezte magát a Zeman által alkalmazott háromcsatáros rendszerben, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a szezont végül 13 góllal zárta, vagyis többször volt eredményes, mint egész addigi karrierje során összesen. Az 1998-as VB-re utazó válogatottnak ugyan még nem volt tagja, de 1998. október 10-én a Svájc elleni Eb-selejtezőn végre bemutatkozhatott a squadra azzurában.

1999 nyarán megint új edzője lett a Romának, Fabio Capellot kérték fel a csapat irányítására. Ő volt az, aki végre azon a poszton küldte pályára Tottit, ahol a legjobban szeret futballozni, fantasistaként, azaz irányítóként. Ekkorra már egyértelmű vezéregyénisége lett a Farkasoknak, fiatal kora ellenére (még mindig csak 23 éves volt) ő lett a csapatkapitány és a szurkolók első számú bálványa.

Pályafutása eddigi legsikeresebb időszaka a 2000-01-es időszak volt. A 2000-es nyári Európa-bajnokságon szereplő olasz csapat egyik kulcsembere lett annak ellenére is, hogy Dino Zoff nem irányítóként, hanem csatárként vette számításba. Két gólt is szerzett a kontinensviadalon, egyet Belgium, egyet pedig Románia ellen, és a hollandok elleni tizenegyes-párbajban olyan magabiztossággal értékesítette a maga bűntetőjét (amolyan Panenka módra, lazán a kapuba emelt), hogy mindenki láthatta, remek formában van. A döntőben is remekül játszott, az olasz gól előtt parádés mozdulattal, sarokkal passzolt Pessottóhoz, és nem rajta múlott, hogy végül az ezüstérem jutott a válogatottnak. Az Eb-n mutatott játékának is köszönhetően Tottit választották meg az előző szezon legjobb játékosának a Serie A-ban, pedig klubcsapatával egyetlen trófeát sem nyert.

Ami akkor még nem sikerült, a 2000-01-es év végére összejött. Bajnoki címre vezette a Farkasokat, akik ezzel a harmadik scudettojukat szerezték. Ugyanebben a szezonban beállította addigi legjobb gólrekordját, újra 13 gólig jutott a góllövőlistán. A bajnoki cím mellé besöpörték az Olasz Szuperkupát is a Fiorentina ellenében, majd ősszel kiléptek a Bajnokok-ligája porondjára is. Sajnos a BL nem hozott különösebben átütő sikert.

Kuruc.info

 

A mappában található képek előnézete Francesco Totti

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.